2017-ben elköltöztünk a belvárosból egy csodaszép otthonba. Ahol
durván fél évig nem volt konyhám. Nagyon rossz érzés volt, hogy sütnék
de nem tudok hol. Aztán elkészült a konyhám. Ebben a pillanatban
elindult valami bennem ismét. A kényszerpihenő jót tett, hiszen egy
egészen új irányt vettem a cukrászatban. A torták már nem vonzottak. A
francia cukrászat viszont igen.
2018-ban az
IDESÜSS sátrában süthettem. Ez egy olyan életreszóló élmény volt ami
beégett a retinámba. Találkozhattam a példaképemmel és tanulhattam is
tőle. A verseny során valami olyan történt velem amit máig nem értek. Ez
volt az utolsó csepp a pohárban. És a szó legjobb értelmében véve.
Valami megváltozott, nagyon megváltozott. Nem tudom, hogy az a tudás
akkor és ott érett meg, vagy a sok dícséret segített át azon a ponton
ahol álltam. Meglódultam a tányérdesszertek felé. Olyan bizalmat
fektettek belém a verseny során a zsűri tagjai, a műsorvezetők, hogy
ebből a mai napig táplálkozom.
Az utam, ahogy
visszanézek folyamatos tanulással és kísérletezéssel telt. Most találom
meg az én utamat, az én stílusomat az én ízjegyeimet. Nem hétköznapi
ízek ezek, sós, borsos karamell, rózsaborsos málna mousse, bazsalikomos
lime-os krém, orgona krém….és sorolhatnám még.
A 2019-es év még hozott nekem valamit. A teljesen önálló gondolkodást technikákról. Eddig is szerettem egyedül gondolkodni, mit hogyan lehet megoldani, de ez az év egy áttörés számomra. Meglátok egy desszertet, egy tortát és némi gondolkodás után el tudom készíteni. Ehhez kell a szakmai, technikai tudás.
You must be logged in to post a comment.